Indonéz est a békéscsabai Jókai színházban

2012. június 26.

Színpompás, kézzel festett népviseleteket, mívesen faragott szobrokat, kézműves termékeket és számunkra egzotikus táncokat is láthattak mindazok, akik csütörtök este vendégei voltak a Jókai színházban megrendezett indonéz estnek.

Az eseményen részt vett az Indonéz Köztársaság nagykövete, Maruli Tua Sagata is, aki köszöntötte a jelenlévőket, majd bemutatta a több mint 17 ezer szigetből álló, 354 népcsoportot magánban foglaló, közel 240 milliós népességű országot, mely jelenleg a világ negyedik legnagyobb demokráciája.

- Hazánk jelmondata: Egység a különbözőségben. Ennek szellemében valljuk, hogy mindennél fontosabb a tolerancia, a megértés, mások elfogadása – mondta a nagykövet, aki Észak-Szumátrából, Békés testvérmegyéjéből származik. Ennek kapcsán az esten megjelent Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is, aki ugyancsak köszöntötte a távoli vidékről érkező vendégeket.

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere beszédében arra utalt, hogy az indonézoknál elfogadott jelmondat, vagyis az Egység a különbözőségben városunkra is igaz, hiszen öt nemzetiség él itt egymás mellett békességben évszádok óta.

A hagyományos indonéz tánc és zenei előadáson a nézők színpompás, csillogó ruhában megjelenő táncosokban gyönyörködhettek, s egy különleges hangszereket megszólaltató zenekart hallhattak. A műsor érdekessége volt az is, hogy az indonéz művészek mellett felléptek olyan magyarok is, akik profi módon sajátították el az egzotikus táncmozdulatokat, illetve tanulták ki a hangszerek használatát.

Ezen az estén valóban minden Indonéziáról szólt a Jókai színházban, s a közönség bepillanthatott a sok szempontból is különleges szigetország kultúrájába, megismerhette az ott élők mentalitását.

Gajdács Emese  - Csabai Mérleg

 

2013. október 16-20-ig tart majd a 28. Trade Expo Indonesia. A korábbi alkalmaknak megfelelően a Trade Expo Indonesia 2013 Indonézia legjobb export termékeit vonultatja fel az ipar, a bányászat, a mezőgazdaság területéről egészen a kézműves szektor termékeiig Jakarta Kemayoran kerületében 2013. október 16-20-a között.
Magyar-indonéz rektori fórumot tartottak hétfőn Budapesten: a rendezvényen a két állam felsőoktatási intézményeinek vezetői az orvosi, gazdasági és mérnökképzésben, valamint a humán és társadalomtudományok területén is szorosabb szorgalmaztak.
Június 7-én és 8-án a Millenáris park indonéz díszbe öltözött. Balinéz pendzsor bambuszok, jávai napernyők és észak-szumátrai ulosz szöttesek tették különlegessé a hétvégét. A két szervező, az Indonéz Köztársaság Budapest Nagykövetsége és az Indonéz Kereskedelemfejlesztési központ gondoskodott a kitűnő hangulatról.
Június 1-én Yogyakarta polgármesere, Drs. H. Haryadi látogatást tett Habis Lászlónál, Eger polgármesterénél.
2013. június 7-én és 8-án, jótékonysági vásárt rendezünk a Millenáris parkban. Vendégeinket kézműves termékekkel, játékokkal és kulturális programmal várjuk. A rendezvény látogatói között két indonéziai utat sorsolunk ki!
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karán, Szekszárdon Indonéz Nap kerül megrendezésre 2013 május 7-én.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu