Indonéz regény került bemutatásra magyar fordításban

2013. március 19.

Andrea Hirata önéletrajzi ihletésű regénye, A végletek szigete a Geopen gondozásában jelent meg magyar nyelven.

Az először 2005-ben kiadott regény - eredeti címén Laskar Pelangi - Indonéziában gyorsan bestsellerré vált. Hazájában az év könyvének is megválasztották 2008-ban pedig filmet is rendeztek belőle, mely honlapunkon is megtalálható (a movies fülre kattintva).

A valóságos eseményeken alapuló történet Belitong szigetén, Andrea Hirata szülőfalujában játszódik a 70-es években, amikor is egy fiatal tanító erőfeszítéseinek eredményeképpen egy tízfős osztályt indítanak a falu gyermekei számára. A könyvben finom humorral meséli el a szerző a ′szivárványszakasz′ kalandjait, melyek viszontagságoktól sem mentesek, de szorgalmukna és összetartásuknak köszönhetően a történet happy enddel zárul.

A könyv már kapható a könyvesboltokban illetve a Geopen webáruházában.

 

2013. október 16-20-ig tart majd a 28. Trade Expo Indonesia. A korábbi alkalmaknak megfelelően a Trade Expo Indonesia 2013 Indonézia legjobb export termékeit vonultatja fel az ipar, a bányászat, a mezőgazdaság területéről egészen a kézműves szektor termékeiig Jakarta Kemayoran kerületében 2013. október 16-20-a között.
Magyar-indonéz rektori fórumot tartottak hétfőn Budapesten: a rendezvényen a két állam felsőoktatási intézményeinek vezetői az orvosi, gazdasági és mérnökképzésben, valamint a humán és társadalomtudományok területén is szorosabb szorgalmaztak.
Június 7-én és 8-án a Millenáris park indonéz díszbe öltözött. Balinéz pendzsor bambuszok, jávai napernyők és észak-szumátrai ulosz szöttesek tették különlegessé a hétvégét. A két szervező, az Indonéz Köztársaság Budapest Nagykövetsége és az Indonéz Kereskedelemfejlesztési központ gondoskodott a kitűnő hangulatról.
Június 1-én Yogyakarta polgármesere, Drs. H. Haryadi látogatást tett Habis Lászlónál, Eger polgármesterénél.
2013. június 7-én és 8-án, jótékonysági vásárt rendezünk a Millenáris parkban. Vendégeinket kézműves termékekkel, játékokkal és kulturális programmal várjuk. A rendezvény látogatói között két indonéziai utat sorsolunk ki!
A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karán, Szekszárdon Indonéz Nap kerül megrendezésre 2013 május 7-én.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu