Dokkok épülnek a népszerű Gili szigetek mellett a turisták fogadására

2012. október 19. | Forrás: Antara News

A Közlekedési Minisztérium tervei szerint a Lombok szigete melletti, Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air szigeteken úszó dokkok épülnek, amelyek révén könnyebbé válik majd a partaszállás.

 


„Az úszó dokkokon keresztül a turisták könnyebben közelíthetik majd meg a szigeteket, ráadásul az ideszállításuk környezetbarátabbá is válik, hiszen a hajóknak ezentúl nem kell majd lehorgonyozniuk, így nem veszélyeztetik többé a korallszirteket sem” – mondta Ridwan Syah, a Közlekedési Minisztérium Közlekedési és Kommunikációs osztályának vezetője.

A modern kialakítású kikötőkbe a kis vitorlások mellett a yahtok és a motoros hajók is ki tudnak majd kötni. a A beruházás a központi kormányzat és az észak-lomboki önkormányzat együttműködésében valósul meg 2013-ban. A várakozások szerint a fejleszés segíti majd a szigetekre látogató turisták számának további növekedését.

A három kis sziget Lombok partjaitól éppen csak leszakadva régóta kedvelt célpontja a Balit, illetve Lombokot megcélzó turistáknak. Elsősorban a természetközeli élet lehetősége miatt vonzó, hiszen a szigetek kiépített város-struktúrával nem rendelkeznek és nincs motorizált közlekedés sem, csak lófogatok (esetleg bicikli), pálmafák, gyönyörű tengerpartok és színpompás élővilágú korallszirtek.

 

A pálmaolaj a természetből jön. Az olajat a pálma gyümölcséből hőkezelés, kivonás és tisztítás útján nyerik.
Teljes kihasználtság mellett hektáronként 7-10-szer több olajat nyerhetünk ki más növényi olajhoz viszonyítva. A pálmaolajnak számos előnye van a többi növényi olajhoz képest a tartósítási eljárásban is.
A Bank Indonesia 50 bázisponttal, 6, 5-ről 7%-ra emelte a referenciarátáját
„A nemzetközi közösség nem hagyhatja, hogy Szíriában még inkább romoljon a helyzet. Amennyiben bebizonyosodik a vegyi fegyverek használata, ez a legmélyebb pontja a szíriai konfliktusnak”, mondta Marty Natalegawa külügyminiszter egy sajtóközleményben, melyet Indonézia állandó ENSZ Képviselete adott ki New Yorkban, idézte az ANTARA, az Indonéz Hírügynökség.
Susilo Bambang Yudhoyono kész bejelenteni egy gazdaságpolitikai csomagot, hogy megelőző lépésként kezelje az esetleges gazdasági problémákat az országban.
Address: 1068 Budapest, Városligeti fasor 26. | TÉRKÉP |
Phone: (+36-1) 413 3800 Fax: (+36-1) 322 8669
E-mail: embassy@indonesianembassy.hu